Legénybúcsú Ötletek

Az utóbbi időben sok ismerős fejét kötötték be, a halmozódó tapasztalattal egyre jobb legénybúcsúk készülnek. Hogy a következők még jobbak legyenek, és a Ti legénybúcsúitok profi szintről induljanak, itt most megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat és ötleteinket!

Friss topikok

2009.02.04. 09:12 TéBoy

Legénybúcsú szívatás

Címkék: játék szívatás ivás legénybúcsú

Most az egyik barátom írását osztom meg veletek:

Nekem a Balatonnál volt a legénybúcsúm, mivel nagyon szeretem a Balatont. Az összes barátom, haverom eljött, mind ott voltak. Ez nagyon jól esett! De mivel ilyen nagy létszámmal voltak, jöttek is a jobbnál-jobb ötletek, hogy mivel tudnának megszívatni. Most megosztok veletek egy játékot, hogy mással is ki tudjatok ‚tolni’! ;-)

 

Ime az egyik feladat:  ‚Sörös üveg teke’ a játék neve. Kellenek hozzá sörösüvegek, illetve egy labda. Nagyon egyszerű a játék. A játékban három embernek kell részt vennie. Ezáltal hamar nagyon jó hangulat alakul ki és a legény sem érzi azt, hogy csak ő szív. A résztvevők szemét be kell kötni. A söröüvegeket pár méternyire tőlük felállítani. Mindenkinek három próbálkozása van, hogy minél több sörös üveget eldöntsön. Egy kör után kiértékelés, majd a legjobban teljesítő ember iszik egy felest. Ezzel meg is van az esélykiegyenlítés!

 

A szívatás része az volt, hogy mivel én az elején elég rosszul teljesítettem és így nem sokat ittam, amikor rám került a sor, akkor csak nekem és csak akkor összekevertek mindenféle löttyből valami itókát és azt kellett meginnom. Nem kell mondanom, hogy ez a teljesítményemen egyáltalán nem javított! És azt sem akarom megemlíteni, hogy másnap milyen színűt hánytam, de érdekes volt.

 

Mindenesetre nagyon jól sikerült a legénybúcsúm! Köszi mindenkinek!

 

Laci

 

Osszátok meg ti is tapasztalataitokat, hogy minél jobb és maradandóbb élményt tudjunk szerezni a jövőben házasulni szándékozó barátainknak!

 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://legenybucsu.blog.hu/api/trackback/id/tr8921792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Láfi1 2009.02.04. 13:17:56

Nekem nem hagyományos értelemben vett legénybúcsúm volt. Az enyém, úgy nézett ki, hogy összejöttünk a haverokkal és elutaztunk vidékre (az Őrsgében voltunk). Egy hosszú hétvégére mentünk, így két estén volt mulatni.
Amit vittünk magunkkal és amit csináltunk az a következő volt:
- egy rakás pia, amit mind be is termeltünk
- vettünk a helyszínen vaddisznót és este nyárson megsütöttük! Nem volt még ilyenben részem!
- egész este dumáltunk, röhögtünk. Egyszerűen nagyon el tudta engedni magát mindenki, tuti jó volt!
- több kisebb-nagyobb tábortüzet raktunk, nagyon jó hangulata volt!

Hát dióhéjban ennyi!

Üdv.Géza

Shows · http://showgirls.hu 2010.01.29. 19:08:20

Valentin nap a szerelmeseké, lepd meg szerelmedet egy vad,erotikus
sztriptízzel, és maradandó emlék marad a VALENTIN NAP mindkettőtök számára!Ne hagyd ki!
Rendelj tőlünk egy cuki chippendale srácot,vagy egy sexys csajszit!
www.showgirls.hu,www.chippendaleboys.hu - 0036203627701

Terepjárós · http://www.funnycar.hu/ 2011.03.05. 09:00:51

szerintem a legjobb ajándék egy brutális terepjáró túra ahol a legény vezethet úttalan utakon komoly terepjárót. (az asszony úgysem fogja engedni később :))

A terepjárózás után van helyszínünk bulihoz is, bowlinggal, bárral mindennel.
ha ilyet szeretnél:
www.funnycar.hu/index.php?do=page&page=130
Üdv,

A terepjárós

janicsek07 2011.05.16. 14:04:18

A legénybúcsú szervezéséhez a legelső feladat egy ideális helyszín. Itt minden hétvégén vannak legénybúcsúk: www.legenybucsu.info
10-60 főig ideális helyszín.

ricsi007 2011.06.12. 11:29:30

Legutóbb egy Balatonparti legénybúcsúnak voltam szemtanúja, ahol a jó hangulatú csapat egy gyönyörű hajóra szállt. Az is nagy buli lehet, Füredtől Siófokig hajózni, közben feladatokat osztani a szerencsésnek, majd eltűnni a siófoki éjszakában :)

HaraShow Produkciós Iroda 2012.04.12. 21:48:30

A Harashow Produkciós Iroda 12 éve alakult, azzal a céllal, hogy az igényes és színvonalas erotikát képviselve, a legjobb táncosokat (női- és férfi sztriptíz) és legprofibb erotikus műsorokat, show műsorokat ajánlhassa megrendelőinek!
Erotikus műsorainkat, show műsorainkat legénybúcsúkra, lánybúcsúkra, céges bulikra, születésnapi partikra és magánbulikra!

Legénybúcsú - Leánybúcsú - Sztiptíz - Chippendale show - Pornó sztárok - DJ-k

Harashow a Szórakoztatás fellegvára!

www.harashow.co

laci321 2012.07.24. 10:41:36

A legénybúcsú általában egyszeri alkalom egy férfi életében. Ennek megfelelő környezetet biztosítunk korrekt árakon az egyik legigényesebb bárban: legenybucsu.info .
A megfelelő bulihoz biztosítva vannak:
-folyamatos tánc gyönyörű táncoslányoktól
-korlátlan italfogyasztás
-meglepetés erotikus show a vőlegény bevonásával
-exkluzív és korrekt helyszín
-előre számolható árak, amik a korlátlan italfogyasztáson felül további privát műsorokat is tartalmazhatnak
Keressetek és kötetlenül nézzétek meg a bárt, majd döntsetek:)
süti beállítások módosítása